Információvédelem
Ipari kémelhárítás: risk management, információ- és adatvédelem, belső vállalati csalások és egyéb gazdasági bűncselekmények megelőzése és felderítése
Az üzleti hírszerzés a legális és nyílt információk gyűjtésével, szűrésével, rendszerezésével és elemzésével akár 70-80 százalékban ki tudja elégíteni egy vállalat információ éhségét. De mi a helyzet a fennmaradó 20-30 százalékkal?
A leginkább veszélyeztetett vállalatok – például bankok, biztosítótársaságok, vegyipari és gyógyszeripari vállalatok, a high-tech szférában, autóiparban működő cégek – vezetőinek 80 százaléka úgy véli, hogy az üzleti titkok kifürkészésének (az ipari kémkedésnek) kockázata a közeljövőben még tovább növekszik. Multinacionális cégek, harmadik világbeli hírszerző szervezetek már most is milliókat áldoznak üzleti hírszerzésre. Ugyanakkor a kis- és közép-vállakózásoknál is megjelent a konkurencia ilyen irányú információéhsége, melynek kielégítésére már Magyarországon is megjelentek az erre szakosodott cégek, szakemberek.
Irodánk ezért tartja fontosnak az üzleti hírszerzés (ipari kémkedés) elhárítását. Az üzleti hírszerzés felismerésére és elhárítására a vállalatok több mint 70 százaléka még nem képzi ki a dolgozóit. Pedig a cégek számára nemcsak a külső támadások jelentenek veszélyt, hanem az alkalmazottak esetleges információ-kiszivárogtatása vagy gondatlan magatartása is komoly fejfájást okozhat.
Minden cég hosszú távú, jól felfogott érdeke, hogy a belső, bizalmas döntések ne kerüljenek a konkurens birtokába. A magánnyomozói szekciónk rendelkezik mindazon lehetőségekkel, amelyek minimálisra csökkenthetik a megrendelőink vállalkozásaival szemben elkövetett üzleti hírszerzés kockázatát. Segítségünkkel kiszűrhetik azokat a munkatársakat, akik életvitelükkel arra engednek következtetni, hogy a konkurencia részére anyagi, vagy egyéb érdekekből belső információkat szereznek meg és szolgáltatnak ki. Lehetőséget biztosítunk arra, hogy folyamatosan konzultáljunk, mérjük, kutassuk megbízónk cégének veszélyeztetettségét, ellenőrizzük vezető beosztású, vagy stratégiai információkhoz hozzáférő, döntéshozatalra jogosított munkatársait.
Szolgáltatásainkat folyamatosan fejlesztjük, figyelemmel kísérjük a változó tendenciákat, igyekszünk megbízóink kéréseit maximálisan teljesíteni a törvényes kereteken belül. A mi megbízónk partnerként kapja a nagyobb biztonságot!