Rokonok, örökösök, eltűntek tartózkodási helyének megállapítása
Sajnos a családi, rokoni, vagy baráti körben is előfordul, nem csak az üzleti életben, hogy fontos személyek kikerülnek látókörünkből, nem tudjuk a tartózkodási helyüket.
Hozzátartozók eltűnése esetén természetesen a rendőrség értesítése az elsődleges és a legfontosabb. Bizonyos esetekben, például rokonok, vagy örökösök felkutatásában azonban a rendőrség nem tud segítséget nyújtani. Irodánk igen: a rendelkezésünkre álló személyi és technikai lehetőségeinkkel azonnal a megbízó segítségére sietünk.
Kiskorú eltűnése esetén a rendőrségi eljárással párhuzamosan, a szülő, vagy gondviselő kérésére, megrendelésére a kutatást soron kívül megkezdjük. A hozzánk eljuttatott személyi adatokkal, fotókkal, az eltűnés körülményeinek, indítékainak alapos feltérképezése után ellenőrizzük a gyermek, vagy fiatalkorú által látogatott rokonokat, barátokat, pedagógusokat, családi barátokat. Természetesen azokat a helyeket is, amelyeket a kiskorú ismer, gyakran látogat, vagy ahova régen vágyott, így elvált szülő lakását, hétvégi telket, szórakozó- és kirándulóhelyeket.
Tevékenységünk része továbbá a megszakadt rokoni kapcsolatok felkutatása, tartózkodási helyük megállapítása, elhalt rokonok sírjának megkeresése, örökségekhez kapcsolódó ingatlanok, ingóságok felkutatása.
Kutatásunkhoz felhasználjuk a nyilvános adatbázisokat, az állami anyakönyveket, melyek használata 1895. október elsejétől vált hivatalossá. Levéltári kutatást folytatunk, valamint egyházi nyilvántartásokat is ellenőrzünk. A római katolikus egyházban az anyakönyvezést 1563-ban a tridenti zsinat tette kötelezővé, Magyarországon azonban csak később, a XVIII. század elejétől indult meg az egyházi nyilvántartás a házasságkötések és a keresztelések kapcsán. Konkrét név és dátum ismeretében 1895-től napjainkig tudunk hivatalos anyakönyvi kivonatokat beszerezni. Születési dátum hiányában azonban nehezebb, hosszadalmasabb és sajnos költségesebb is a felderítés. Nincs lehetetlen, de néha idő kérdése a megoldás!